Miserando atque eligendo

Ferenc pápa teológiája

Bepillantás Ferenc pápa belső gondolataiba és életébe

A pápa ízléséről

Interjú Ferenc pápával kedvenc verséről, étrendjéről, élete első nagy csalódásáról, kétségeiről, főbb hibáiról, boldogságról és legnagyobb vágyáról. 

Kérdezz-felelek interjúkötet („Des pauvres au pape, du pape au monde”A szegényektől a pápáig, a pápától a világig) jelent meg francia nyelven 2022. április 1-én. A kötetben a pápa spontán betekintést enged saját belső gondolataiba és életébe. Íme egy kis válogatás a könyvből.

ferenc-papa-kacag.jpg

A pápa ízléséről

Kedvenc verse

Tudják, előfordul, hogy melankolikus a hangulatom. Ilyenkor szívesen ismételgetek egy francia verset magamban, mely jól esik melankolikus szívemnek. Verlaine írta: „Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón” (Tóth Árpád fordítása). Van egy másik francia vers, amit szintén nagyon szeretek, ez pedig Baudelaire költeménye: A romlás virágai.

Kedvenc könyve

Nagyon szeretem a klasszikusokat. Azok közt is bizonyosan az Aeneis a legkedvesebb. Modern szerzők könyveit is gyakran olvastam, de igazán a klasszikusok voltak rám hatással, azok formáltak.

A zene nyugtatja meg

A zenehallgatás az, igazán megnyugtat, levezet és elcsendesít. Különösen Wagner.

Kedvenc szentje

Lisieux-i Szent Teréz.

Jelenlegi étrendje

Három évvel ezelőttig mindenevő voltam. Most sajnos komoly bélproblémáim vannak, heveny divertikulitisz, ezért csak főtt rizst, főtt krumplit, grillezett halat vagy csirkét fogyaszthatok. Csak könnyűt, egyszerűt…

Milyen színű a nadrágja?

Két nappal azután, hogy megválasztottak, valaki azt mondta nekem: „Szentatya, mostantól fehér nadrágot kell viselnie.” Azt válaszoltam: „Nem vagyok én fagylaltárus!”

Milyen módszerrel tanul németül

Erről a kérdésről az „Assimilnek” nevezett nyelvtanulási módszer jut eszembe.Ezzel a módszerrel kezdtem el németül tanulni, és ez megnyitotta az ajtót az új nyelvek előtt is.

Mitől érzi magát kényelmetlenül

Amikor az emberek el kezdenek rólam dicshimnuszokat zengeni. Akkor egyáltalán nem érzem jól magam, mert tudom, hogy nem igaz. Én az emberek közelségétől érzem jól magam a bőrömben, és teljesen fölösleges engem isteníteni vagy imádni.

A szentatya múltjáról

Élete első nagy csalódása

Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna az első kiábrándulásom apámból. Legalábbis ez az első, amire emlékszem. Öt-hat éves lehettem. Apám elvitt a klinikára mandulaműtétre. (Akkoriban ez úgy történt, hogy egy nővér elvitt, leültetett, lefogott, valamit a fogaim közé tett, hogy ne tudjam összecsukni a számat, és egy ollóval egyszerűen kivágta! Így történt, ahogy mondom. Mindenhol vér volt, még sikítani sem tudtam, mert azonnal hoztak egy fagylaltot, és ettől aztán mindent elfelejtettem.

Amikor kiléptünk a klinikáról, apám hívott egy taxit, hogy hazamenjünk. Amikor megérkeztünk, fizetett a sofőrnek. Teljesen elámultam! Nem tudtam beszélni, mert nagyon fájt, és meg kellett ennem a fagylaltomat, hogy enyhítsem a fájdalmat. Két nappal később azonban, amikor újra beszélhettem, az első dolog, amit apámtól kérdeztem, ez volt: „Miért fizettél a sofőrnek?” Elmagyarázta nekem, mi ennek az embernek a munkája. Nem hittem a fülemnek: „Hogyhogy? Hát nem a tiéd az az autó?” Az apámról alkotott idealizált képem szerint ugyanis meg voltam győződve arról, hogy a városban minden autó az ő tulajdona. Ez volt az első csalódásom, amikor megtudtam, nem így van.

Autóbalesete

Egy Buenos Airestől 155 mérföldre fekvő városba utaztam papszentelésre autóval, ez mintegy 5 órás autóutat jelentett. Megvolt a felszentelés, és amikor vége volt, azt mondtam magamban: „Nem fogok itt enni, mert elálmosodom tőle. Távoztam. Vezetés közben eleredt az eső, és egy ponton az autóm megpördült. Ötven-egynéhány éves voltam akkor, és akkor arra gondoltam, hogy ha lejár az autóm forgalmi engedélye, nem újítom meg. Úgy éreztem, ez egy jel volt.

Kétségei

Soha azt nem éreztem, hogy már nem tudok hinni Istenben, hanem az a kérdés merült föl bennem, hogy hol van Isten. Súlyos, sötét gondolatok gyötörtek, rossz élmény volt. Úgy tűnt, hogy minden elsötétült. Ez valószínűleg akkor történt, amikor száműztek Buenos Airesből Németországba, majd az argentínai Cordobába. Nagyon nehéz időket éltem át, nehéz gondolatok gyötörtek… Rosszul éreztem magam. Aztán imádkoztam, és Isten kezébe helyeztem magam. Bocsánatáért könyörögtem, és hagytam, hogy segítsen rajtam.

A pápa lelkiéletéről

Hogyan bízza magát őrangyalára

Isten angyala, aki engem őrzöl,
örök kegyesség ajánlott engem neked,
Segíts, ments meg, és add meg nekem az örök életet.

(Valószínűleg egy ősi imádság az Őrangyalhoz, mely módosulhatott fordítások során)

Főbb hibái

Forrófejű vagyok. Hogy is mondjam … türelmetlen. Gyakran túl gyorsan válaszolok. Úgy gondolom néha, hogy másoknál felsőbbrendű vagyok. Néha nincs türelmem várakozni. Mind olyan hibák, amelyek az elbizakodottsággal kapcsolatosak. Ez egy nagyon keserű, csúnya, az ember személyiségének mélyén lévő dolog. Állandóan figyelnem kell erre.

Gyóntató papja

Manuel atyához, egy ferenceshez járok gyónni, aki épp ma hívott. Kéthetente szokott felhívni, és csak annyit mond: “Eltelt két hét.” Aztán jön, és meghallgatja gyónásomat. Manuel Blanconak hívják, és spanyol. Ő az egyik római ferences közösség elöljárója.

A kérdés, amit minden este feltesz magának

Amikor este imádkozom, megpróbálom megvizsgálni lelkiismeretemet, hogy végiggondoljam, mi történt napközben, és azt hogyan éltem meg. Ilyenkor egy kérdést mindig felteszek magamnak: Méltósággal éltem meg? Amikor pedig méltóságról beszélünk, akkor realitásérzéket, alázatot és mások iránti nyitottságot értünk alatta.

Hogyan határozza meg a boldogságot

Az a boldogság, ha az, ami vagyok, amit akarok, amit érzek, amit csinálok és amit gondolok, összhangban van egymással.

Pápaként a legnagyobb vágya

Egyszerűen és spontánul azt mondanám: legyek jó pap!

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia 12

Címkék: Mindennapok

Ferenc pápa: Tartsanak tűzszünetet Ukrajnában

Április 24-én ünneplik a húsvétot a Julianus-naptárt követő egyházak. Csatlakozva az ENSZ felhívásához ebből az alkalomból kért a békéhez vezető tűzszünetet virágvasárnap a pápa Ukrajna számára.

img1_3.jpg

Április 19-én Antonio Guterres ENSZ-főtitkár Szvjatoszlav Sevcsuk érsekkel, az ukrajnai görögkatolikus egyház vezetőjével egyetértésben felhívást tett közzé: április 24-én, a Julianus-naptár szerinti húsvét alkalmából tartsanak tűzszünetet az ukrán konfliktusban. A Szentszék közleményben tájékoztatott arról, hogy Ferenc pápa és a Szentszék csatlakozik a kezdeményezéshez.

Tudatában annak, hogy Isten előtt semmi nem lehetetlen, az Úrhoz fohászkodnak, hogy a háborús övezetben csapdába esett lakosságot evakuálják, és mielőbb visszaállítsák a békét; továbbá hogy a nemzetek vezetői hallják meg az emberek békekiáltását.

Virágvasárnap a pápa a Szűzanya szavait idézte: „Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk 1,37)

A háború megszüntetése sem lehetetlen, még ha egyelőre nem is látszik a vége. De imádkoznunk kell azért, hogy véget érjen, hiszen a háború mindennap szörnyű mészárlásokat és borzalmas kegyetlenségeket tár fel előttünk, amelyeket civilek ellen követnek el – buzdított Ferenc pápa.

A Szentatya arra emlékeztetett, hogy húsvétkor Jézus Krisztus Urunk győzelmét ünnepeljük a bűn és a halál fölött – nem pedig valaki más fölött vagy valaki más ellen. De ma háború van. Miért akarnak így győzni, a világ módjára? – tette fel a kérdést, hozzátéve: így csak veszíteni lehet.

Miért nem hagyják, hogy Ő győzzön? Krisztus azért hordozta a keresztet, hogy megszabadítson minket a rossz uralmától. Azért halt meg, hogy az élet, a szeretet és a béke uralma jöjjön el. Tegyék le a fegyvereket!”

– kérte Ferenc pápa.

„Kezdődjön meg a húsvéti fegyvernyugvás, de ne azért, hogy újratöltsék a fegyvereket, és ismét harcoljanak, nem! A fegyverszünet vezessen a békéhez, valódi tárgyalásokon keresztül, amelyekben a felek készek némi áldozatra is az emberek java érdekében. Milyen győzelem lesz az, amikor kitűzik a zászlót a romokra? Isten előtt semmi sem lehetetlen. Bízzuk Őrá magunkat, Szűz Mária közbenjárására!” – fohászkodott még virágvasárnap Ferenc pápa, majd a nagypénteki Via Crucis végén is a békéért imádkozott:

Fogj kézen, mint egy Atya, hogy ne távolodjunk el Tőled; térítsd szívedhez lázongó szívünket, hogy megtanuljuk, miként kövessük a béke terveit; vezesd az ellenfeleket, hogy kezet fogjanak egymással, hogy megízleljék a kölcsönös megbocsátást; fegyverezd le a testvér testvér ellen emelt kezét, hogy ahol gyűlölet van, ott kivirágozzon az egyetértés. Add, hogy ne viselkedjünk Krisztus keresztjének ellenségeiként, s így részesedjünk feltámadásod dicsőségében. Aki Veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: és fotó: Vatikán Média

Címkék: Háború

Ferenc pápa csodát tett a beteg gyermekkel

2021-ben ez volt az egyik olyan mozzanat a Vatikán életében, amelyik bejárta a Földet: az általános audiencia kellős közepén, egy fiú fekete tréningruhában, szemüvegben és arcmaszkban spontán odasétált Ferenc pápához, hogy üdvözölje.

ferenc-papa-es-az-autista-fiu-egyedi.jpeg

Az októberi rögtönzött találkozás azonban ennél jóval többről szólt. Ugyanis a 10 éves gyerek epilepsziában és autizmusban szenved. A közelmúltban egészségi állapota olyan súlyosan rosszabbodott, hogy az orvosok agydaganattól tartottak.

Ezen a napon a gyermek, Paolo Bonavita orvosi vizsgálaton volt Rómában. Édesanyja, Elsa Morra a CNA Katolikus Hírügynökségnek elmondta, hogy a pápai audiencia után fia állapotában megmagyarázhatatlan javulás következett be.

 „Csoda történt”

– mondta. “Ez nekünk egy csoda, és csoda egész családom számára.”

„Azon a napon az Úr vele volt”

Az élő adásban közvetített audiencián, október 20-án, Paolo váratlanul megindult a lépcsőn felfelé, a pápa felé a Vatikán VI. Pál termében.

Paolo nem volt elég erős ahhoz, hogy felfelé menjen egy lépcsőn. Még a lefelé menéshez is egy segítő kézre vagy korlátra van szüksége. Aznap azonban egyedül felment!” – mondta Morra egy interjúban a CNA-nek, ami egy üzenetküldő platformon jelent meg.

Kétszer-háromszor ugyan kissé megbotlott, de azonnal, ösztönösen felállt. Az Úr volt vele, ott áll a közelében, és Ő fogta a kezét – erről meg vagyok győződve.”

Amikor Paolo Szentatyához lépett, a pápa elmosolyodott, és megszorította a fiú kezét.

Msgr. Leonardo Sapienza, a Pápai rezidencia prefektúrájának régense, aki a pápa jobbján szokott ülni az általános audienciákon, felállt, és azonnal átadta helyét Paolónak. A zarándokok tapsoltak, Paolo pedig csatlakozott hozzájuk, és lelkesen csapkodta össze kezeit.

A fiú rövid ideig a kezén ült, majd ismét a pápa elé állt és lábujjhegyen ugrált. Ferenc pápa pileólusa felkeltette érdeklődését, és rámutatva ezt jelezte Sapienzának, aki ekkor már a pápa mögött ült (A pileólus kicsiny, kerek papi sapka, mely éppen csak a hajkoronát fedi. Színe: világi papoknál fekete, szerzeteseké a ruhájuk színével megegyező, püspöké viola, bíborosé vörös, a pápáé fehér. – Magyar Katolikus Lexikon.)

Paolo ezután megfogta egy pap kezét, aki éppen át akarta adni a pápának a felolvasandó írást, és kérte, hogy mutassa meg neki a pápa fehér színű pileólusát. Végül a fiú büszkén, fején a pileólussal ment le az emelvényről.

Ferenc pápa az általános audienciája elején tett megjegyzéseiben köszönetet mondott a gyermeknek.

„Bátorság kell ahhoz, hogy közeledjünk az Úrhoz, bátorság kell, hogy nyitottak legyünk az Úr felé, és ne féljünk az Úrtól: köszönöm ennek a gyermeknek a leckét, amelyet itt mindannyiunknak adott”

– mondta.

„És segítse őt az Úr korlátozottságában, növekedésében, mert olyan bizonyságot tett, amely a szívéből fakadt. A gyermekek nem alakítják át automatikusan az elvárásoknak megfelelően azt, amit a szívük diktál. Minden megnyilvánulásukat a szívük diktálja.”

ferenc-papa-es-az-autista-fiu-3-egyedi.jpeg

„Nincsen számodra lehetetlen!”

A Délkelet-Olaszországban élő Elsa Morra egy, a Szent Péter tér közelében lévő szállodában szállt meg Paolóval. Az általános audiencia reggelén megreggeliztek, majd elhagyták a szállodát. Az volt a tervük, hogy egy nyitott tetős városnéző autóbuszos túrán vesznek részt Rómában.

Ahogy elhaladtak a Vatikán mellett, észrevették, hogy rengeteg ember áll sorban. Morra megkérdezte, mi történik ott. Azt a választ kapta, hogy a pápa általános audienciájára várnak. Szeretett volna ő is részt venni, de közölték vele, hogy foglalás nélkül lehetetlen.

Egy arra járó nő észrevette, hogy Paolot nagyon elszomorította a válasz, és odament Morrához. Megkérdezte, mi a baj. Az édesanya elmondta, hogy Paolo nagyon csalódott, mert évek óta szeretne találkozni a pápával.

Kiderült, hogy a nő történetesen a betegek, idősek és fogyatékkal élők zarándoklatában segítő olasz egyesület, az Unitalsi csoport vezetője. Azt mondta, el tudja intézni, hogy ott legyenek az audiencián.

Édesanya és a fia eredetileg a negyedik sorban ültek, de felkérték őket, hogy menjenek előrébb.

Morra levette Paolo sapkáját, sálját és kabátját. Éppen megfordult, hogy a saját kabátját a szék támlájára tegye, amikor a fia elindult felfelé az emelvény lépcsőjén, egyenesen a pápa felé.

Hirtelen felkiáltott: „Paolo, gyere vissza!” A Svájci Gárda tagjai azonban megnyugtatták, hogy a pápa mindig örül, ha gyermekek mennek hozzá.

Később Ferenc pápa Morrát is köszöntötte. Megfogta a kezét, és így szólt: „Signora, forza! (Asszonyom, sok erőt!) Önnek semmi sem lehetetlen. Magával leszek imáiban. Csak így tovább! Ön oly sok mindent tett gyermekéért! Maga egy csodálatos édesanya.”

Meglepő vizsgálati eredmények

Aznap este csengett Morra telefonja. Arra kérték, jelenjenek meg másnap Paolóval szülővárosukban, Bariban, az esedékes orvosi vizsgálatokon.

Az orvosok ugyanis komolyan aggódtak Paolo magas prolaktin szintje miatt, ami az agyalapi mirigyből kiválasztott fehérje, és epilepsziás rohamokat követően megemelkedhet.

Édesanya és fia megjelentek az október 21-i vizsgálaton. Három nappal később az orvos felhívta Morrát. Elmondta neki, hogy Paolo prolaktin szintje 157-ről 106-ra esett, és az orvosok nem találnak magyarázatot arra, hogyan és miért következett ez be.

Az édesanya később elmesélte, hogy november 5-én visszatértek Rómába, újabb vizsgálatokra.

„Két héten belül Paolo prolaktinszintje további 80 ponttal, 26-ra csökkent” – mondta.

Ezenkívül emelkedett az oxigént a szervezetben szállító fehérjének, a hemoglobinnak a szintje, ami Paolo esetében kritikus fontosságú, hiszen talasszémiában szenved.

Morra elmondása szerint az orvosok kizárták azokat a korábbi a hipotéziseket, amelyek szerint Paolo daganatban vagy szklerózisban, agyi hegesedésben szenvedne.

Édesanyja óriási megkönnyebbülést érzett, hiszen már attól tartott, hogy fia esetleg nem fogja túlélni a műtétet. Rettegett a tudattól, hogy Paolo tolószékbe kerül, vagy akár meghal.

Tavaly novemberben a CBS News egy interjúban megkérdezte Morrától, mit szeretne üzenni Ferenc pápának azután, hogy a fiával való találkozás megváltoztatta az életüket.

– Köszönöm a csodát – hangzott rövid válasza.

ferenc-papa-es-az-autista-fiu-8-egyedi.jpeg

Az interjút a CNA munkatársa, Giulio Capece készítette Elsa Morrával.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: CNA; katolikus.ma

Címkék: csoda

Ferenc pápa a vállalkozókhoz: irányítás és szolgálat, eszmény és valóság összhangja

Francia vállalatvezetők egy csoportjával találkozott a pápa pénteken délelőtt a Vatikánban, akik zarándoklaton vesznek részt Rómában püspökükkel, a közjó témájában. Nem könnyű az evangélium értékeit követni a gazdasági és versenyszférában, de az egyháznak szüksége van tanúságtételükre.

c.jpeg

Szép és bátor kezdeményezés a közjóval foglalkozni egy olyan világban, amelyet gyakran az önzés, a közöny és a sérülékenyebb személyek kirekesztése jellemez.

A Szentatya a Kelemen-terembe érve először is bocsánatot kért a késésért, amit elhúzódó találkozói okoztak. Ezután örömmel köszöntötte Fréjus-Toulon főpásztorát, Dominique Rey püspököt, akinek vezetésével érkeztek a francia vállalkozók. Szép és bátor kezdeményezés a közjóval foglalkozni egy olyan világban, amelyet gyakran az önzés, a közöny és a sérülékenyebb személyek kirekesztése jellemez. Nem kétséges, hogy ez kihívást jelent – állapította meg a pápa, majd két ellentétpáron keresztül fejtette ki buzdítását a vállalatvezetőknek. Látszólag egymásnak feszülő fogalmakról van szó, de a keresztény ember a kegyelem segítségével összhangba hozhatja saját életében az eszményt a valósággal, az irányítást a szolgálattal.

a keresztény ember a kegyelem segítségével összhangba hozhatja saját életében az eszményt a valósággal

Eszmény és valóság

A Szentatya az eszmény és valóság ellentétpárjáról szólva felidézte, amit pár nappal ezelőtt (január elsejei homíliájában) mondott Szűz Mária és a betlehemi jászol kapcsán, amikor a Szűzanya kénytelen egy istálló szegényes körülményei között világra hozni Isten Fiát. „Bízunk benne, hogy minden jól fog alakulni, és akkor derült égből villámcsapásként érkezik egy váratlan gond. És létrejön egy fájdalmas törés várakozásaink és a valóság között”.

Igazságosság és közjó vs. gazdasági rendszerek

„A közjó keresése számotokra – fordult a francia vállalkozók csoportjához a pápa -, olyan keresendő eszmény, melyet szakmai felelősségetek keretein belül igyekeztek elérni. Nyilvánvaló, hogy meghatározza vezetői döntéseiteket, ugyanakkor számolni kell a jelenlegi gazdasági és pénzügyi rendszerek követelményeivel is, melyek gyakran bolondot űznek a társadalmi igazságosság és szeretet evangéliumi elveiből. El tudom képzelni, olykor mennyire nyomaszt benneteket, hogy lelkiismeretetek konfliktusba kerül, amikor az igazságosság és a közjó ideálja, amit szerettetek volna elérni, nem valósul meg, és ilyenkor a valóság mint egy hiány, bűntudat, sokk jelentkezik számotokra.”

Megőrizni a hitet és kitartani a felelősségben

Ferenc pápa ezért azt tanácsolja a vállalatvezetőknek, hogy a hit segítségével igyekezzenek megélni, feldolgozni ezt és ne csüggedjenek. Az istálló botránya előtt Mária sem esett kétségbe, nem lázadt föl, hanem szívében tartva és meditálva felnőtt hitéről tett tanúbizonyságot, ami a próbatétel idején megerősödik. Meg kell őrizni a hitet úgy, hogy elfogadjuk a nehézségeket, amiket nem akartunk vagy nem tudtunk elkerülni, anélkül, hogy trükköznénk, kozmetikáznánk az életet és elmenekülnénk saját felelősségünk elől. Az imádságban meditálva pedig összhangba hozhatjuk a jó és a rossz dolgokat, melyek az élet részei, jobban rálátunk az egész értelmére Isten távlatában.

Irányítás és szolgálat, a munkában mindenki fontos

A másik ellentétpár, amelyet a pápa a francia vállalkozók figyelmébe ajánlott: az irányítás és a szolgálat. Amikor az apostolok azon vitatkoznak, ki a legnagyobb közülük, Jézus azt mondja nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája”. (Mk 9,35) A keresztény vezető küldetése sok tekintetben hasonlít a pásztoréra, akinek modellje Jézus. Tud a nyáj előtt haladni, hogy mutassa az utat, de hátra is tud maradni, hogy lássa, valaki lemaradt-e. Amint arra már számtalanszor buzdította a papokat és a püspököket: legyenek nyájszagú pásztorok, úgy a pápa most a vállalatvezetőknek is azt javasolja, hogy töltsenek minél több időt beosztottjaikkal. Beszélgessenek el életükről, ismerjék meg őket, nehézségeiket, szenvedéseiket, mi nyugtalanítja őket, minek örülnek, milyen terveik, reményeik vannak?

Mindenki egyaránt fontos Isten szemében

Úgy tudják hatalmi pozíciójukat szolgálatként gyakorolni, ha megosztják a munkát. Jézus ebben is tanítómesterünk, amikor tanítványait azzal a hatalommal ruházva küldi el misszióba, amellyel ő rendelkezik. A vállalatvezetők esetében ezt azt jelenti, hogy alkalmazzák a szubszidiaritás elvét, amely kibontakoztatja mindenki, főleg a legutolsók önállóságát és kezdeményezőkészségét. A test minden tagja szükséges, és azok, amelyek gyengébbnek vagy kevésbé fontosnak tűnnek, valójában még szükségesebbek – állapította meg a pápa. A keresztény vezetők becsüljék meg vállalatuk valamennyi alkalmazottját, figyeljenek oda még a kevésbé fontos beosztásúakra is, mert Isten szemében mindenki egyformán számít. Vezetőként bátor döntéseket kell hozniuk, amiben a szubszidiaritás megfelelő használata segíthet, mert mindenki hozzáadja saját felelősségét, és hozzájárul a közös érdekhez.

Krisztus velünk lesz a világ végéig

Ferenc pápa nem rejtette véka alá, hogy az evangélium értékeit milyen nehéz kamatoztatni a versenyszférában. Mindazonáltal arra buzdította a vállalkozókat, hogy tekintsenek Jézus Krisztusra, imáikban és mindennapi munkájuk során egyaránt. Ő megtapasztalta a kereszt fájdalmát, mert a végsőkig szeretett, küldetését élete árán is végrehajtotta. „Nektek is megvannak a saját keresztjeitek. De bizakodjatok: Krisztus megígérte, hogy velünk lesz a világ végéig. Ne habozzatok a Szentlélekhez fohászkodni, hogy ő segítsen döntéseitekben. Az egyháznak szüksége van tanúságtételetekre!”

Forrás: Vatican News

Ferenc pápa gyermekkori emlékei

December 24-én a La Repubblica c. olasz napilapban egy hosszú interjú jelent meg a Szentatyával a vatikanista újságíró, Paolo Rodari és Domenico Agasso a La Stampa c. napilap újságírójának tollából. Ferenc pápa visszaemlékezik gyermekkorára, a karácsonyi családi szokásokra, de mindenekelőtt azokra, akik nehéz helyzetben vannak, a peremre szorultakra, a szegényekre.

xx.jpeg

Tovább olvasom
Címkék: Karácsony

Ferenc pápa karácsony éjjel:Isten nem nagysággal jön el, hanem kicsinységben száll alá

Jézus ma éjjel ezt mondja: „Úgy szeretlek, ahogyan vagy. A kicsinységed nem ábrándít ki, a törékenységed nem nyugtalanít. Érted lettem kicsinnyé. A testvéreddé váltam, hogy az Istened lehessek.” – hangsúlyozta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén.

Ferenc pápa homíliája:

Éjszaka meggyullad a fény. Egy angyal jelenik meg, az Úr dicsősége beragyogja a pásztorokat s végre megérkezik az évszázadok óta várt üzenet: „Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus” (Lk 2,11). Az angyal azonban meglepő dolgot fűz még hozzá. Jelzi a pásztoroknak, hogyan találhatják meg a földre szállt Istent: „Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (v. 12).

Íme a jel: egy gyermek. Ez minden: egy gyermek, a jászol nyers szegénységében. Itt már nincsenek fények, ragyogás, angyalkórusok. Csak egy csecsemő.

Semmi más, ahogyan Izajás is előre megmondta: „Gyermek születik nekünk” (Iz 9,5).

kari.jpg

Az evangélium hangsúlyozza ezt a kontrasztot. Augustus császár említéséből kiindulva beszéli el Jézus születését, aki adóösszeírást rendel el az egész földön: a maga nagyságában mutatja meg az első császárt. Ám rögtön ezután Betlehembe vezet minket, ahol nincsen semmi nagy: csakis egy szegény gyermek, akit pólyába takartak, körülötte pedig pásztorok állnak. Isten a maga kicsinységében jelenik itt meg. Íme, az üzenet:

Isten nem nagysággal jön el, hanem kicsinységben száll alá. A kicsinység az út, amelyet kiválasztott arra, hogy elérjen minket, megérintse a szívünket, megmentsen és visszavezessen ahhoz, ami valóban számít.

 

Ezt kérjük hát Jézustól karácsonyra: a kicsinység kegyelmét. „Urunk, taníts meg minket arra, hogy szeressük a kicsinységet! Segíts, hogy megértsük: ez az út vezet el a valódi nagyságra!” Mit jelent konkrétan az, hogy befogadjuk a kicsinységet? Először is azt, hogy elhisszük: Isten az életünk kicsiny dolgaiban akar eljönni, a mindennapos valóságunkban akar szállást venni, az otthonunkban, a családi körben, az iskolában, a munkahelyen végbevitt egyszerű gesztusainkban. A megszokott életünkben akar végbevinni rendkívüli dolgokat. Ez az üzenet hatalmas reményt jelent:

Jézus meghív arra, hogy értékeljük és fedezzük fel újra az élet apró dolgait. Ha Ő velünk van, mi hiányozhat?

Hagyjuk tehát hátra az el nem nyert nagyság fölötti siránkozásainkat. Vessünk véget a siralmaknak, ne legyen megnyúlt képünk, engedjük el a kapzsiságot, amely elégedetlenné tesz!

Ám van itt még valami más is. Jézus nem pusztán az életünk apró dolgaiban akar eljönni, hanem a mi kicsinységünkben is: abban, amikor gyöngének, törékenynek, elégtelennek, akár elhibázottnak érezzük magunkat. Testvérem, ha Betlehemhez hasonlóan az éjszaka sötétje vesz körül, rideg közömbösség övez, ha a bensődben hordozott sebek felkiáltanak: „Keveset számítasz, nem érsz semmit, soha nem fognak annyira szeretni, amennyire vágysz rá”, akkor ma éjjel Isten válaszol neked. Ma éjjel ezt mondja:

„Úgy szeretlek, ahogyan vagy. A kicsinységed nem ábrándít ki, a törékenységed nem nyugtalanít. Érted lettem kicsinnyé. A testvéreddé váltam, hogy az Istened lehessek.

Szeretett testvérem, ne félj tőlem, hanem találd meg bennem a nagyságodat! Közel vagyok hozzád, és csupán ezt kérem tőled: bízz bennem, nyisd meg előttem a szívedet!”

A kicsinység befogadása még valamit jelent: átöleljük Jézus napjaink kicsinyeiben. Azt jelenti tehát, hogy a legutolsókban szeretjük, a szegényekben szolgáljuk Őt. Ők hasonlítanak a leginkább a szegényen született Jézushoz. Ő azt akarja, hogy bennük tiszteljük Őt. Ezen a szeretetteljes éjszakán egy félelem horgadhat fel bennünk: hogy megsebezzük Isten szeretetét, megsebezzük, amikor közömbösségünkkel megvetjük a szegényeket. Ők Jézus szeretetében vannak, és egykor a mennyben ők fognak fogadni minket. Egy költőnő ezt írta: „Aki nem találta meg a mennyet idelent, az odafent sem fog rálelni” (Emily Dickinson, Poems, XVII).

Ne veszítsük el a szemeink elől a mennyet, gondoskodjunk Jézusról itt és most, cirógassuk őt a szükséget szenvedőkben, hiszen Ő velük azonosult.

Nézzük tovább a betlehemet, és meglátjuk: Jézust születésekor pontosan a kicsinyek, a szegények vették körül. Kik ők? A pásztorok. Ők voltak a legegyszerűbbek, és ők voltak legközelebb az Úrhoz. Azért találták meg őt, mert „a szabad ég alatt tanyáztak, nyájukat őrizték az éjszakában” (Lk 2,8). Azért voltak ott, hogy dolgozzanak, mivel szegények voltak, s nem volt kiszabott munkaidő az életükben. A gondjaikra bízott bárányok szükségleteinek megfelelően osztották be az idejüket. Jézus pedig ott születik meg, a perifériák elfeledettjeinek a közelében. Ott jön el, ahol a próbára teszik az ember méltóságát.

Azért jön, hogy megnemesítse a kirekesztetteket, és legelsőként nekik nyilatkoztatja ki magát: nem a művelt és fontos embereknek, hanem a szegény dolgozó népnek.

Isten ma éjszaka azért jön, hogy méltósággal ruházza fel a kemény munkát. Arra emlékeztet minket, mennyire fontos, hogy a munka által megőrizzük az ember méltóságát, sőt méltósággal ruházzuk fel az emberi munkát, mivel az ember ura, s nem szolgája a munkának. Az Élet napján ismételjük el: legyen elég a munkába belehaltakból! Köteleződjünk el, hogy így legyen!

Tekintsünk még egyszer, utoljára a betlehemre, terjesszük ki a látóhatárunkat annak a végső határaiig, ahol már megpillantjuk a bölcseket, akik zarándokolnak, hogy imádhassák az Urat. Nézzük őket, és értsük meg, hogy Jézus körül minden egységbe rendeződik: nem csak az utolsók, a pásztorok vannak ott, hanem a tanultak és a gazdagok, a bölcsek, a mágusok is. Betlehemben együtt vannak a szegények és a gazdagok, a bölcsekhez hasonlóan imádók és a pásztorokhoz hasonlóan dolgozók. Minden elrendeződik, amikor Jézus van a középpontban: nem a mi Jézusról alkotott eszményeink, hanem Ő, az Élő.

Testvéreim, menjünk hát el Betlehembe, térjünk vissza a kezdetekhez: a hit lényegéhez, az első szeretethez, az imádáshoz és a segítő szeretethez.

Nézzük a bölcseket, akik zarándokolnak: olyanok, mint a szinodális, úton lévő Egyház. Menjünk el Betlehembe, ahol jelen van az emberben az Isten és az Istenben az ember; ahol az Úr van az első helyen és Őt imádják; ahol az utolsóké a Hozzá legközelebbi hely; ahol a pásztorok és a bölcsek együtt vannak egy olyan testvéri közösségben, amely erősebb minden osztályokra bontásnál. Isten arra indít minket, hogy imádó, szegény és testvéri Egyház legyünk. Ez a lényeg. Menjünk el Betlehembe!

Ha tanulékony lélekkel hallgatjuk, a karácsonyi evangélium ide indít útnak minket, amikor elénk állítja a Szent Családot, a pásztorokat, a bölcseket: mindenki úton van.

Testvéreim, keljünk útra mi is, mert az élet egy zarándoklat. Keljünk, kerekedjünk fel, mert világosság gyúlt ezen az éjjelen. Gyöngéd fény ez, amely emlékeztet: kicsinységünkben szeretett gyermekek vagyunk, a világosság gyermekei (vö. 1Tessz 5,5).

Örvendjünk együtt, hogy senki többé ki ne olthassa ezt a fényt, Jézus világosságát, amely a mai éjszakától kezdve ragyog a világban!

Fordította: Török Csaba

Fotó: Vatican News

 

Címkék: Karácsony

A migránsokat ne használják politikai fegyverként - Ferenc pápa üzenete az ENSZ-hez

Pietro Parolin bíboros államtitkár olvasta föl egy videóban a pápa üzenetét, amelyet a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration, IOM) létrejöttének 70. évfordulójára írt. A Szentszék elítéli a migránsok politikai célú felhasználását, és sürgeti, hogy a származási országokban teremtsenek biztos életkörülményeket, hogy a lakosság ne kényszerüljön elvándorolni.

Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk annak, hogy a migránsok az egyes államok között hogyan válnak csereáruvá, sakktáblán tologatható bábukká, politikai viszályok áldozataivá. Ferenc pápa leszögezi: ez a bánásmód elfogadhatatlan. Ha nem kapják meg a határokon az alapvető emberi tiszteletet, az a mi emberségünket csorbítja.

sss.jpg

Tovább olvasom
Címkék: Menekültek

Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára

Ferenc pápa üzenete, amely „Szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,7) címmel jelent meg a világnapra.

img_3.jpg

1. „Szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,7). Jézus ezeket a szavakat egy betániai lakomán, egy bizonyos „leprásként” ismert Simon házában mondta, néhány nappal húsvét előtt. Az evangélista elbeszélése szerint egy asszony lépett be egy értékes kenettel teli alabástromedénnyel, és annak tartalmát Jézus fejére öntötte. Tette nagy csodálkozást váltott ki, és kétféle értelmezésre adott okot.

Az első a jelenlévők egy részének, köztük a tanítványoknak a felháborodása volt, akik a kenet értékét tekintve – körülbelül 300 dénár, ami egy munkás éves bérének felel meg – úgy gondolták, hogy azt el kellett volna adni, és árát a szegényeknek kellett volna adni. Szent János evangéliuma szerint Júdás volt az, aki ezzel az állásponttal előállt: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” De az evangélista megjegyzi: „Nem azért beszélt így, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak” (Jn 12,5–6). Nem véletlen, hogy ez a kemény kritika az áruló száját hagyja el: ez azt bizonyítja, hogy

akik nem becsülik a szegényeket, azok elárulják Jézus tanítását és nem lehetnek az Úr tanítványai.

Ezzel kapcsolatban emlékezzünk Órigenész erős szavaira: „Úgy tűnt, hogy Júdás aggódik a szegényekért […]. Ha ma valaki, aki az Egyház pénzét kezeli és Júdáshoz hasonlóan a szegények védelmében beszél, de aztán kiveszi, amit beletesznek, osztozzon is Júdás sorsában” (Kommentár Máté evangéliumához, 11, 9).

A második értelmezést Jézus nyújtja, és ez magyarázza meg az asszony cselekedetének mély értelmét. Azt mondja: „Hagyjátok! Mit akadékoskodtok, hisz jót tett velem!” (Mk 14,6). Jézus tudja, hogy közeledik halála, és az asszony cselekedetében élettelen testének a sírbatétel előtti megkenését látja előre. Ez túlmutatott mindenen, amit a jelenlévők el tudtak képzelni. Jézus arra emlékezteti őket, hogy ő az első a szegények között, a szegények legszegényebbje, mert mindannyiukat képviseli. A szegények, a magányosok, a kirekesztettek és a hátrányos megkülönböztetés áldozatai miatt is elfogadja Isten Fia ennek az asszonynak a gesztusát. Asszonyi érzékenységével egyedül ő értette meg az Úr lelkiállapotát. Ez a névtelen asszony, aki talán épp ezért mindazokat az asszonyokat hivatott képviselni, akiket az évszázadok során elhallgattattak, és akik erőszakot szenvedtek, első lett azon asszonyok közül, akik fontos szerepet játszottak Krisztus életének legfontosabb pillanataiban: keresztre feszítésekor, halálakor, eltemetésekor és Feltámadottként való megjelenésekor. Az asszonyok, akiket oly gyakran háttérbe szorítottak és vezetői pozíciókból kizártak, az evangélium lapjain a kinyilatkoztatás történetének főszereplőivé válnak. 

Sokatmondó Jézus záró mondata, amely ezt az asszonyt az evangelizáció nagy missziójával hozza összefüggésbe: „Bizony mondom nektek, bárhol a világon hirdetik majd az evangéliumot, az ő tettéről is megemlékeznek” (Mk 14,9).

2. Ez a Jézus és az asszony között kialakult erős „empátia” és az a mód, ahogyan Jézus értelmezi az asszony cselekedetét, ellentétben Júdás és mások botránkozó megközelítésével, gyümölcsöző elmélkedéshez vezethet Jézus, a szegények és az evangélium hirdetése közötti elválaszthatatlan kapcsolatról.

A Jézus által kinyilatkoztatott Isten arca a szegényekért aggódó és hozzájuk közel álló Atya arca. Jézus egész működése arról tanúskodik, hogy a szegénység nem a sors következménye, hanem az ő köztünk való jelenlétének konkrét jele. Nem akkor és ott találjuk meg őt, amikor és ahol akarjuk, hanem a szegények életében, az ő szenvedésükben és nélkülözésükben, a gyakran embertelen körülmények között, amelyek között élni kénytelenek. Amint azt sohasem fáradok elismételni, a szegények az evangélium igazi hirdetői, hiszen ők voltak az elsők, akiket evangelizáltak, és akik meghívást kaptak arra, hogy osztozzanak az Úr boldogságában és az ő országában (vö. Mt 5,3).

A szegények – bármilyen helyzetben és körülmények között éljenek is – evangelizálnak bennünket, mert lehetővé teszik, hogy mindig új módon fedezzük fel az Atya legigazibb arcvonásait.

„A szegények sok mindenre képesek megtanítani minket. Túl azon, hogy részesei a sensus fideinek, szenvedéseik révén ismerik a szenvedő Krisztust. Mindannyiunknak hagynunk kell, hogy evangelizáljanak minket. Az új evangelizáció felszólítás arra, hogy ismerjük fel életük üdvözítő erejét, és helyezzük azt az Egyház útjának középpontjába. Hivatásunk, hogy felfedezzük bennük Krisztust, ügyeik kapcsán a szolgálatukba állítsuk a hangunkat, de az is, hogy barátaik legyünk, meghallgassuk, megértsük őket, és befogadjuk azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten általuk akar közölni velünk. Elkötelezettségünk nem kizárólag támogató és segítő tevékenységekből vagy programokból áll; amit a Szentlélek mozgósít, az nem egy féktelen aktivizmus, hanem mindenekelőtt egy olyan odafordulás, amellyel önmagunkkal egy valóságnak tekintjük őt. Ez a szegények iránti szerető figyelmesség az igazi érdeklődés kezdete, és ebből kiindulva kell hatékonyan keresni a szegények javát” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 198–199).

img2.jpg

3. Jézus nemcsak a szegények pártján áll, hanem osztozik is sorsukban. Ez minden korban kemény lecke tanítványai előtt. Szavai, hogy „szegények mindig lesznek veletek”, erre is utalnak: szegények mindig lesznek velünk, ez azonban nem szabad, hogy közömbössé tegyen, ezzel szemben az élet kölcsönös megosztására kell hogy indítson bennünket: ezt a feladatot nem bízhatjuk másokra. A szegények nem közösségünkön „kívüli” emberek, hanem testvéreink, akik szenvedéseiben osztoznunk kell, hogy enyhítsük szükségüket és kirekesztettségüket, hogy visszaadjuk elvesztett méltóságukat és biztosítsuk a számukra szükséges társadalmi integrációt. Továbbá, mint tudjuk,

a jótékonyság egy adakozót és egy befogadót feltételez, míg a kölcsönös megosztás testvériséget szül. Az alamizsnálkodás alkalmi, a kölcsönös megosztás viszont tartós.

Az előbbi azzal a kockázattal jár, hogy megelégedést szerez azoknak, akik végzik, és megalázó lehet azok számára, akik kapják; az utóbbi erősíti a szolidaritást és megteremti az igazságosság megvalósulásához szükséges feltételeket. Röviden, a hívők, amikor személyesen akarják látni Jézust, és kezükkel meg akarják érinteni, tudják, hová kell fordulniuk.

A szegények Krisztus szentségei; az ő személyét képviselik és őrá utalnak.

Sok olyan szent példája áll előttünk, akik a szegényekkel való osztozást életük részévé tették. Többek között Damien de Veuster atyára, a leprások szent apostolára gondolok, aki nagylelkűen válaszolt arra a hívásra, hogy Molokai szigetére menjen, mely leprások számára elkülönített gettóvá vált, hogy velük együtt éljen és haljon meg. Munkához látott, és mindent, amit csak tudott, megtett annak érdekében, hogy a szegényeknek, betegeknek és a kitaszítottaknak emberhez méltó életet biztosítson. Orvos és ápoló is lett, nem törődve az ezzel járó kockázatokkal, és a szeretet fényét vitte el a „halál kolóniájába”, ahogy akkoriban nevezték a szigetet. Ő maga is elkapta a leprát, ami annak a jele, hogy teljesen osztozott testvéreinek sorsában, akikért életét adta. Tanúságtétele nagyon időszerű napjainkban, a koronavírus-járvány idején. Isten kegyelme kétségkívül munkálkodik mindannak a sok embernek a szívében, akik minden felhajtás nélkül a legszegényebbekért áldozzák magukat, és konkrét módon osztoznak velük.

4. Teljes szívvel kell tehát követnünk az Úr felhívását: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Ez a megtérés elsősorban abban áll, hogy megnyitjuk szívünket a szegénység sokféle formájának felismerésére és Isten országát megvallott hitünkkel összhangban álló életmódunk révén jelenítjük meg. Gyakran a szegényeket különálló embereknek tekintik, mint egy „kategóriát”, amelynek különleges karitatív szolgáltatásra van szüksége. Jézus követése azonban megkívánja e gondolkodásmód megváltoztatását, vagyis az osztozás és részvétel kihívásának vállalását. Jézus tanítványának lenni azt a döntést jelenti, hogy nem gyűjtünk földi kincseket, melyek egy valójában törékeny és mulandó biztonság illúzióját keltik. Ellenkezőleg, hajlandóságot jelent, hogy mindattól megszabaduljunk, ami az igazi boldogság és megelégedettség elérésétől visszatart, hogy felismerjük, mi az, ami tartós, amit senki és semmi nem pusztíthat el (vö. Mt 6,19–20).

Jézus tanítása itt is szembe megy az árral, mert olyat ígér, amit csak a hit szemével lehet teljes bizonyossággal látni és megtapasztalni. „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége” (Mt 19,29).

Ha nem döntünk úgy, hogy szegények leszünk a múló gazdagságban, a világi hatalomban és a hiúságban, soha nem leszünk képesek szeretetből életünket adni; töredékes létet fogunk élni, bár tele jó szándékkal, mégsem leszünk képesek a világ átalakítására.

Ezért úgy kell döntenünk, hogy megnyílunk Krisztus kegyelme előtt, mely határtalan szeretetének tanúivá tehet bennünket és visszaadhatja jelenlétünk hitelességét a világban.

5. Krisztus evangéliuma arra biztat bennünket, hogy a szegények iránt különös törődést tanúsítsunk, és ismerjük fel az erkölcsi és társadalmi rendezetlenség sokféle megjelenési formáját, melyek a szegénység újabb és újabb formáit hozzák létre. Úgy tűnik, egyre inkább terjed az a felfogás, mely szerint a szegények nem csak felelősek helyzetükért, hanem elviselhetetlen terhet jelentenek egy olyan gazdasági rendszer számára, amely néhány kiváltságos csoport érdekeit állítja a középpontba. Egy olyan piac, amely figyelmen kívül hagyja az erkölcsi elveket vagy válogat közülük, embertelen körülményeket teremt az amúgy is bizonytalan helyzetben lévő emberek számára. Így a nélkülözés és a kirekesztés új csapdáinak kialakulását látjuk, amelyeket olyan gátlástalan gazdasági és pénzügyi szereplők állítanak fel, akikből hiányzik a humanitárius érzék és a tár-sadalmi felelősségvállalás.

Tavaly egy másik csapás is megjelent, mely tovább szaporította a szegények számát: a világjárvány. Ez továbbra is emberek millióinak az ajtaján kopogtat, és még ha nem hoz is magával szenvedést és halált, mégis a szegénység előhírnöke. A szegények száma aránytalanul megnövekedett, és tragikus módon ez a következő hónapokban is folytatódni fog. Néhány országban rendkívül súlyos következményekkel jár a világjárvány, így a legkiszolgáltatottabbak számára az élethez legszükségesebb feltételek sem állnak rendelkezésre. Az ingyenkonyhák előtti hosszú sorok világos jelei ennek a romlásnak. Meg kell találni a vírus elleni küzdelem legmegfelelőbb eszközeit világszinten, önző egyéni érdekek figyelembevétele nélkül. Különösen sürgős, hogy konkrét válaszokat adjunk azoknak, akik a munkanélküliség miatt szenvednek, köztük pedig sok családapa, nő és fiatal van. A szolidaritás és az a nagylelkűség, amelyről Istennek hála sokan tanúbizonyságot tesznek, a jelen helyzetben az emberi fejlődés előmozdításának hosszú távú projektjeivel együtt nagyon fontos eszközt jelentenek.

6. Mindazonáltal megmarad a korántsem magától értetődő kérdés: hogyan tudunk kézzelfogható választ adni a szegények millióinak, akik gyakran csak közömbösséggel, sőt ellenszenvvel találkoznak? Az igazságosság milyen útját kell járni ahhoz, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek leküzdhetők legyenek, és az emberi méltóság, melyet oly gyakran lábbal tipornak, helyreállítható legyen?

Az individualista életmód bűnrészes a szegénység kialakulásában, és gyakran a szegényeket teszi felelőssé helyzetükért. A szegénység azonban nem a sors, hanem az önzés következménye.

Ezért döntő fontosságú, hogy olyan fejlesztési folyamatokat indítsunk el, amelyekben mindenki kibontakoztathatja képességeit, hogy az egymást kiegészítő képességek és a szerepek sokfélesége a kölcsönös részvétel közös erőforrásához vezessen. A „gazdagok” között a szegénység számos olyan formája létezik, amelyet a „szegények” gazdagsága enyhíthetne akkor, ha találkoznának és megismernék egymást! Senki sem annyira szegény, hogy ne tudna valamit adni magából a kölcsönös csere során.

A szegények ne csak kapjanak; hanem olyan helyzetbe kell hozni őket, hogy adhassanak, mert jól tudják, hogyan kell nagylelkűen viszonozni.

Az osztozás hány és hány jó példája áll szemünk előtt! A szegények a szolidaritásból és az osztozásból gyakran példát adnak nekünk. Igaz, hogy ők olyan emberek, akik néhány dologban, gyakran sok mindenben, köztük a legszükségesebbekben is hiányt szenvednek, mégsem szenvednek hiányt mindenben, mert megőrzik Isten gyermekeinek méltóságát, amelyet semmi és senki nem vehet el tőlük.

7. Ezért a szegénység másfajta megközelítésére van szükség. Ezt a kihívást a kormányoknak és a globális intézményeknek egy olyan előre tekintő szociális modellel kell vállalniuk, amely képes arra, hogy felvegye a harcot a szegénység új formáival, melyek most végig söpörnek a világon, és amelyek döntően befolyásolni fogják az elkövetkező évtizedeket. Ha a szegények peremre szorulnak, mintha állapotukért ők maguk lennének felelősek, akkor maga a demokrácia fogalma kerül válságba és minden szociálpolitika csődöt mond. Nagy alázattal be kell vallanunk, hogy gyakran vagyunk hozzá nem értők, ha a szegényekről van szó. Elvontan beszélünk róluk, megállunk a statisztikáknál, és azt hisszük, hogy egy-egy dokumentumfilmmel megmozgathatjuk az emberek szívét. A szegénységnek éppen ellenkezőleg, kreatív tervezésre kell ösztönöznie bennünket, melynek célja a szabadság növelése, ami ahhoz szükséges, hogy minden ember a képességeinek megfelelő, kiteljesedett életet élhessen. El kell utasítanunk azt az illúziót, hogy a szabadság a pénz birtoklásával jön létre és növekszik. A szegények hatékony szolgálata cselekvésre késztet bennünket, és lehetővé teszi, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb módokat az emberiség ezen részének felemelésére és támogatására, mely túl gyakran névtelen és hangtalan, de amelyre rá van nyomva a segítségünket kérő Megváltó arca.

8. „Szegények mindig lesznek veletek” (Mk 14,7). Ez felhívás arra, hogy sose szalasszuk el az alkalmat arra, hogy jót tegyünk. Emögött az ősi bibliai parancsot ismerhetjük fel: „Ha szegény akad közöttetek, egy testvéred valamelyik városodban vagy földeden, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked, ne ke-ményítsd meg szívedet, és ne csukd be markod testvéred, a szegény előtt, inkább nyisd meg a kezed, s adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében. […] Jó szívvel adj neki, és amikor adsz, a szíved ne legyen tele rosszindulattal. Jótettedért megáld az Úr, a te Istened minden lépésedben s kezednek minden munkájában. Mindig lesznek szegények a földön. Ezért most megparancsolom: nyisd meg a kezed testvéred, a földeden élő szűkölködő és szegény előtt” (MTörv 15,7–8.10–11). Pál apostol is hasonló módon buzdította közösségeinek keresztényeit, hogy az első jeruzsálemi közösség szegényeinek segítségére siessenek, és ezt „ne kelletlenül vagy kényszerűségből tegyék, mert Isten a jókedvű adakozót szereti” (2Kor 9,7).

Nem az a dolgunk, hogy alamizsnálkodással megnyugtassuk lelkiismeretünket, hanem hogy felvegyük a harcot a szegényekkel szembeni közömbösség és igazságtalanság kultúrájával.

Ebben az összefüggésben megfelelő, ha felidézzük Aranyszájú Szent János szavait: „Aki nagylelkű, az ne kérje számon a szegények magatartását, hanem egyszerűen csak enyhítse szegénységüket, és elégítse ki a szükségüket. A szegények egyetlen védekezése a szegénységük, és a szükséghelyzet, amelyben élnek. Ne kérjetek tőlük semmi mást; de még ha a világ leggonoszabb emberei is, ha nélkülözik a szükséges élelemet, szabadítsuk meg őket az éhezéstől. […] Az irgalmas ember olyan, mint egy kikötő a rászorulók számára: a kikötő befogadja és megszabadítja a veszélytől mindazokat, akik hajótörést szenvedtek; legyenek akár gonosztevők, akár jó emberek, vagy bármilyenek, amíg veszélyben vannak, ő megmentő öblébe fogadja őket. Ezért ti is, ha a szárazföldön egy férfit vagy nőt láttok, aki a szegénység miatt hajótörést szenvedett, ne ítélkezzetek, ne kérdezzétek őket viselkedésükről, hanem szabadítsátok meg őket szerencsétlenségükből” (Beszédek a szegény Lázárról, II, 5).

img1_2.jpg

9. Alapvető fontosságú, hogy mind nagyobb érzékenységgel megértsük a szegények szükségleteit, melyek folyamatosan változnak, ahogyan életkörülményeik is. Ma ugyanis a világ gazdaságilag fejlettebb területein az emberek kevésbé hajlandóak szembenézni a szegénységgel, mint korábban. A viszonylagos jólét állapota, melyhez hozzászoktunk, megnehezíti az áldozathozatalt és a nélkülözés elfogadását. Az emberek bármire készek, csak ne fosszák meg őket a könnyű nyereség gyümölcseitől. Így a neheztelés, a görcsös idegeskedés és a követelés különböző formáiba esünk, melyek félelmet keltenek, szorongást és bizonyos esetekben erőszakot szülnek. Így nem építhetjük jövőnket; ezek a magatartások maguk is a szegénység formái, melyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Nyitottnak kell lennünk arra, hogy megértsük az idők jeleit, melyek arra hívnak, hogy új utakat találjunk a mai világ evangelizálására. A szegények szükségleteit csillapító azonnali segítségnyújtás nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy előrelátóan alkalmazzuk a keresztény szeretet és irgalmasság új megjelenési formáit, válaszként az emberiség által megtapasztalt új szegénységformákra.

Kívánom, hogy a szegények világnapja, amit immár ötödik alkalommal tartunk meg, a helyi egyházainkban még inkább meghonosodjon, és olyan evangelizáló mozgalomra ösztönözzön, amely személyesen találkozik a szegényekkel, bárhol legyenek is. Nem várhatunk arra, hogy a szegények kopogtassanak be hozzánk; sürgető feladatunk, hogy mi érjük el őket otthonukban, a kórházakban és az idősotthonokban, az utcán és a sötét sarkokban, ahol néha elrejtőznek, menedékhelyeken és befogadóközpontokban… Fontos megérteni, hogyan éreznek, mit tapasztalnak, és mire vágyik a szívük. Tegyük magunkévá Primo Mazzolari atya szívből jövő kérését: „Kérem, ne kérdezzék meg, hogy vannak-e szegények, kik ők és hányan vannak, mert attól tartok, az ilyen kérdések elterelik a figyelmet, vagy ürügyet jelentenek arra, hogy ne halljuk meg a lelkiismeretünkhöz és a szívünkhöz intézett világos felhívást. […] Soha nem számoltam meg a szegényeket, mert nem lehet megszámolni őket:

a szegényeket megölelni, nem megszámolni kell”

(„Adesso” 7. szám, 1949. április 15.). A szegények közöttünk vannak. Milyen evangéliumi lenne, ha teljes igazsággal mondhatnánk: mi is szegények vagyunk, mert csak így leszünk képesek igazán felismerni, életünk részévé és üdvösségünk eszközévé tenni őket.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. június 13-án, Páduai Szent Antal emléknapján.

Ferenc

Forrás: MKPK Sajtószolgálata

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Ferenc pápa: „A szegények között ott van Jézus; mert bennük ott van Jézus, aki vár bennünket!"

Szegények Világnapja

November 14-én délelőtt a Szentatya ünnepélyes misét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a szegények ötödik világnapja alkalmából, amelyen kétezer szegény és nélkülöző ember vett részt az őket kísérő önkéntesekkel és a Róma környékén őket naponta segítő számos karitatív szervezet képviselőivel együtt.

popee.jpg

Ferenc pápa teljes homíliája:

A képek, melyeket Jézus a mai evangélium első részében használ, megrémítenek: a nap elsötétül, a hold nem világít többé, a csillagok lehullnak, és az egek tartóerői megrendülnek (vö. Mk 13,24–25). Röviddel ezután azonban az Úr reményt ébreszt bennünk: éppen a teljes sötétség pillanatában eljön az Emberfia (vö. Mk 13,26); és már a jelenben szemlélhetjük eljövetelének jeleit, amikor például látjuk, hogy a fügefa elkezd levelet hajtani, mert közel a nyár (vö. Mk 13,28).

Ez az evangélium tehát segít abban, hogy a történelmet úgy értelmezzük, hogy megragadjuk annak két aspektusát: a ma fájdalmát és a holnap reményét. Egyfelől felidéződik mindaz a fájdalmas ellentmondás, amely az emberi valóságot mindenkor átszövi; másfelől ott van az emberre váró üdvösség jövője, vagyis a találkozás az Úrral, aki jön, hogy megszabadítson minden rossztól. Nézzünk rá erre a két szempontra Jézus szemével.

A szegények világnapja, melyet ma tartunk, azt kéri tőlünk, hogy ne fordítsuk el az arcunkat, ne féljünk közelről nézni a leggyengébbek szenvedését...

ők egy leselejtező társadalom igazságtalanságának és egyenlőtlenségének áldozatai, mely rohanásban él, anélkül, hogy észrevenné őket, és gátlástalanul sorsukra hagyja őket.

Az első szempont: a ma fájdalma. Olyan történelemben élünk, amelyet gyötrelem, erőszak, szenvedés és igazságtalanság jellemez, és amely várja a megszabadítást, mely úgy tűnik, sosem érkezik el. Mindenekelőtt a szegények, a lánc leggyengébb láncszemei azok, akiket bántanak, elnyomnak és néha eltipornak. A szegények világnapja, melyet ma tartunk, azt kéri tőlünk, hogy ne fordítsuk el az arcunkat, ne féljünk közelről nézni a leggyengébbek szenvedését, akik számára a mai evangélium rendkívül időszerű: életük napját gyakran homályba borítja a magány, várakozásaik holdja kialudt, álmaik csillagai a beletörődésbe hullottak, s egész létezésük megrendült. Mindez a szegénység miatt történik, melyre gyakran kényszerülnek, ők egy leselejtező társadalom igazságtalanságának és egyenlőtlenségének áldozatai, mely rohanásban él, anélkül, hogy észrevenné őket, és gátlástalanul sorsukra hagyja őket.

Ott van azonban a második szempont: a holnap reménye. Jézus reményt akar ébreszteni bennünk, hogy kiragadjon a szorongásból és a világ fájdalmától való félelemtől. Ezért mondja azt, hogy amikor a nap elsötétül, és úgy tűnik, minden összeomlik, ő akkor közeledik. Történelmünk fájdalmas sóhajaiban már ott van az üdvösség jövője, mely kezd kicsírázni. A holnap reménye a ma fájdalmában virágzik. Igen, Isten üdvössége nem csak a túlvilág ígérete, hanem már most növekszik sebzett történelmünkben – beteg a szívünk, mindannyiunké –, utat tör magának a világ elnyomásán és igazságtalanságán keresztül. Épp a szegények sírása közepette hajt ki Isten országa, mint zsenge falevél, és vezeti el a történelmet céljához, az Úrral, a világmindenség királyával való végső találkozáshoz, aki végérvényesen megszabadít bennünket.

A ma fájdalmának enyhítésével táplálnunk kell a holnap reményét...

Állj meg, és ébressz reményt a szegénység közepette! Lépj közel a szegényekhez és ébressz reményt!

Kérdezzük meg magunktól: mi a teendőnk, nekünk, keresztényeknek ezzel a valósággal szemben? A ma fájdalmának enyhítésével táplálnunk kell a holnap reményét. Ezek összetartoznak: ha nem haladsz előre a ma fájdalmának enyhítésében, aligha lesz holnap reményed. Az evangéliumból fakadó reménység ugyanis nem abban áll, hogy passzívan várjuk, hogy a dolgok holnap jobbra fordulnak – ez nem lehetséges –, hanem abban, hogy Isten üdvösségre vonatkozó ígéretét ma konkretizáljuk. Ma, mindennap. A keresztény remény ugyanis nem a boldog optimizmus, még kevésbé azok kamaszkori optimizmusa, akik reménykednek, hogy a dolgok megváltoznak, de közben folytatják saját életüket, hanem a szeretet, az igazságosság és a testvériség Jézus által elkezdett országának az építése nap mint nap, konkrét gesztusokkal. A keresztény reményt például nem a levita vagy a pap ébresztette, akik elmentek a rablók által félholtra vert ember mellett. Egy idegen, egy szamaritánus ébresztette, aki megállt és megtette a segítés gesztusát (vö. Lk 10,30–35). És ma mintha az Egyház azt mondaná nekünk: „Állj meg, és ébressz reményt a szegénység közepette! Lépj közel a szegényekhez és ébressz reményt!” Annak a személynek a reményét, a te reményedet, az Egyház reményét. Ez a teendőnk: a világ mindennapos romjai közepette legyünk a remény fáradhatatlan építői; legyünk világosság, mikor a nap elsötétül; legyünk az együttérzés tanúságtevői, mikor körülöttünk a nemtörődömség uralkodik; legyünk szeretők és figyelmesek a széles körű közöny közepette. Az együttérzés tanúságtevői. Soha nem tehetünk jót együttérzés nélkül! Legfeljebb olyan jó dolgokat teszünk, amelyek nem érintik a keresztény utat, mert nem érintik a szívet. Ami megérinti a szívünket, az az együttérzés: közel lépünk, együttérzés tölt el bennünket, és a gyengéd szeretetet gesztusait tesszük. Épp ilyen Isten stílusa: közelség, együttérzés és gyengédség. Ez a mi feladatunk ma!

Nemrégiben eszembe jutott, amit egy, a szegényekhez közel álló és lélekben maga is szegény püspök, Tonino Bello atya ismételgetett: „Nem elég, ha remélünk, hanem meg kell szerveznünk a reményt.” Ha reményünk nem válik konkrét döntésekké és gesztusokká az odafigyelés, az igazságosság, a szolidaritás, a közös otthonról való gondoskodás terén, akkor a szegények szenvedése nem enyhülhet, a leselejtezés gazdasága, mely arra kényszeríti őket, hogy a periférián éljenek, nem változtatható meg, a szegények várakozásai nem virágozhatnak ki. Nekünk, különösen a keresztényeknek a feladata, hogy szervezzük a reményt – gyönyörű Tonino Bellónak ez a kifejezése: megszervezni a reményt –, hogy azt a mindennapokban, az emberi kapcsolatokban, a társadalmi és politikai törekvésekben konkrét életre váltsuk. Eszembe jut az a munka, amit sok keresztény végez a jótékonyság területén, a Pápai Jótékonysági Hivatal munkája… Mit tesznek ott? A reményt szervezik. Nem aprópénzt osztogatnak, nem, hanem reményt szervezik. Ez az egyik dinamika, melyet ma az Egyház kér tőlünk.

Van egy kép a reményről, melyet Jézus ma nekünk kínál. Egyszerű, ugyanakkor sokatmondó kép: a fügefa leveleinek képe, melyek teljesen hangtalanul hajtanak ki, jelezve, hogy közeleg a nyár. És ezek a levelek akkor jelennek meg – mutat rá Jézus –, amikor zsendül a gyenge, friss ág (vö. Mk 13,28). Testvéreim, nővéreim, íme a szó, amely reményt ébreszt a világban és enyhíti a szegények fájdalmát: a gyengédség. Az együttérzés vezet a gyengédséghez. A mi feladatunk, hogy legyőzzük a bezárkózást, a belső merevséget, mely a mai idők kísértése, a „restauráció híveinek” kísértése, akik olyan Egyházat akarnak, amely csupa rend, csupa merevség: ez nem a Szentlélektől való. Ezt le kell győznünk, és ebben a merevségben segítenünk kell a remény kicsírázását. Azt a kísértést is le kell győznünk, hogy csak a saját problémáinkkal foglalkozzunk, és el kell lágyulnunk a világ tragédiáinak láttán, hogy osztozhassunk az emberek a fájdalmában. A falevelekhez hasonlóan az a feladatunk, hogy elnyeljük és jóvá alakítsuk a minket körülvevő szennyezést: nem beszélni kell a problémákról, nem vitatkozni, botránkozni – ehhez mindannyian értünk –; a leveleket kell utánoznunk, melyek nap mint nap észrevétlenül átalakítják a szennyezett levegőt tiszta levegővé. Jézus azt akarja, hogy „jóvá alakítók” legyünk: olyan emberek, akik a mindenki által belélegzett nehéz levegőben is a rosszra jóval válaszolnak (vö. Róm 12,21). Olyan emberek, akik cselekszenek: megtörik kenyerüket az éhezőknek, az igazságosságért dolgoznak, felemelik a szegényeket és visszaadják méltóságukat, ahogy az a szamaritánus tette.

közöttük ott van Jézus, a szegények között ott van Jézus; mert bennük ott van Jézus, aki vár bennünket!

 

Szép, evangéliumi, fiatal az az Egyház, amely kilép önmagából, és Jézushoz hasonlóan hirdeti az örömhírt a szegényeknek (vö. Lk 4,18). Megállok ennél az utolsó jelzőnél: az ilyen Egyház fiatal. A remény ébresztésének fiatalsága… Az ilyen Egyház prófétai Egyház, amely jelenlétével azt üzeni a szívükben elveszetteknek és a világ eldobottjainak: „Bátorság, az Úr közel van, számodra is eljön a nyár, mely a tél kellős közepén érkezik. Fájdalmadból is fakadhat remény!” Testvéreim és nővéreim, vigyük a remélő látásmódot a világba! Vigyük gyengéden a szegényeknek, közelséggel, együttérzéssel, anélkül, hogy ítélkeznénk felettük – mi is megítéltetünk majd! –, mert náluk, közöttük ott van Jézus, a szegények között ott van Jézus; mert bennük ott van Jézus, aki vár bennünket!

 

 

süti beállítások módosítása